Liviu Dragnea: jövőre 10 százalékos lesz az egykulcsos adó

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea vasárnap este megerősítette: a választási kampányban tett ígéretüknek megfelelően 2018. január elsejétől a jelenlegi 16 százalékról 10 százalékkal csökken az egységes adókulcs.

A politikus az Antena3 hírtelevízió műsorának meghívottjaként beszélt erről. Közölte, hogy a tervezett adócsökkentés nem veszélyezteti a költségvetést. Hozzátette, a büdzsé idei hiánya sem fogja meghaladni a bűvös 3 százalékot.

Dragnea elmondta, az év első hét hónapja után 13 milliárd lejes a költségvetés hiánya, ami 0,63 százalékos deficitet jelent. „Nincs egyetlen állam sem a világon, amelynek ne lenne államháztartási deficitje” – jegyezte meg.

Szavait megerősítette a stúdióban jelen lévő Ionuț Mișa pénzügyminiszter is. „A deficit jelenleg 1 százalék alatt van, ennyivel számoltunk az év elején is. Az év végén nem fogja meghaladni a 3 százalékot” – mondta a pénzügyminiszter. 

Kapcsolódók

Kimaradt?