Romániában és Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya az EU-ban

Az uniós tagállamok közül Romániában és Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya a teljes, 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett, 2016-ra vonatkozó adataiból.

Tavaly az Európai Unióban mintegy 89 millió volt a gazdaságilag inaktívak száma, azaz a 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez tartozók több mint egynegyede (27,1 százaléka) sem munkavállalóként, sem munkanélküliként nem volt jelen a munkaerőpiacon.

A gazdaságilag inaktívak 35 százaléka valamilyen oktatási jogviszonnyal rendelkezett, 16 százaléka nyugdíjas volt, szintén 16 százaléka súlyos betegségben szenvedett vagy fogyatékossággal élt, 10 százalékuk pedig gyermekgondozással vagy munkaképtelen felnőttek ápolásával foglalkozott az Eurostat adatai szerint.

Az inaktívak közöl átlagosan 10-ből majdnem 8 megkérdezett (78 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nem is akar munkát vállalni.

A gazdasági inaktivitásban szerepet játszik az iskolázottság szintje. A legalacsonyabb szintű végzettséggel rendelkező 15-64 évesek csaknem fele, 47 százaléka volt inaktív az EU-ban 2016-ban, a középfokú végzettséggel rendelkezők között ugyanez az arány 24 százalék volt, míg a felsőfokú végzettségű 15-64 évesek mindössze 12 százaléka volt gazdaságilag inaktív.

Az uniós tagállamok közül Olaszországban regisztrálták a teljes 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva a legmagasabb, 35,1 százalékos gazdasági inaktivitási arányt, ugyanez az arány Romániában és Horvátországban 34,4 százalék volt, Belgiumban 32,4 százalék, Görögországban pedig 31,8 százalék.

2016-ban az uniós tagországok közül Svédországban regisztrálták a korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva a legalacsonyabb, 17,9 százalékos gazdasági inaktivitást, Dániában 20,0 százalék, Hollandiában 20,3 százalék, Németországban pedig 22 százalék volt a gazdaságilag inaktívak aránya.
   
Az Eurostat 5 EU-n kívüli országról is közölt adatokat. Közülük Izlandon volt a legalacsonyabb, 10,7 százalékos a gazdasági inaktivitási arány, míg a legmagasabb arányú gazdaságilag inaktív népességgel Törökország rendelkezett tavaly, ahol az inaktivitási ráta 43,1 százalék volt. A nemek közötti különbség számottevő volt Törökországban: míg a férfiak között az EU-átlag (27,1 százalék) alatti 22,4 százalék, a nők között kiugróan magas, 63,8 százalék volt a gazdaságilag inaktívak aránya tavaly.

Kapcsolódók

Kimaradt?