Erdélyi megyében nőtt leginkább az export tavaly, Hargita megyében csökkent

29 százalékkal többet termelt külföldi piacokra Fehér megye, mint egy évvel korábban, Temes pedig Bukarest után az ország második számú exportőre lett. Hargita kivitele csökkent.

Magas fordulatszámon pörgött a gazdaság több erdélyi megyében is tavaly, amely többek között az export tekintélyes mértékű növekedésében mutatkozott meg. Az országos rekorder Fehér megye lett, kivitel itt 29 százalékkal volt nagyobb, mint 2015-ben. Két évvel ezelőtt 1,028 milliárd euró értékű Fehérben előállított terméket értékesítettek külföldön, tavaly az export volumene már 1,322 milliárd volt. A növekedés motorja a Daimler szászsebesi autóalkatrész gyára és a Bosch Rexroth balázsfalvi üzeme volt.

A szászsebesi gyár egy 3 éve indult zöldmezős beruházás, melyben tavaly járatták csúcsra a termelést, a Boschnál pedig bővítették a termelési kapacitást, amelynek eredményeként a vállalat árbevétele megduplázódott, részben az export növekedése miatt.

Fehér megye gazdasága a közúti infrastruktúra fejlődéséből profitál, a Szeben-Déva autópálya vonzóbbá tette a térséget a külföldi befektetők számára.

A multik viszik a prímet

A tágabb értelemben vett Erdély további öt megyéjében nőtt a kivitel kétszámjegyű értékkel: Szebenben 16, Beszterce-Naszódban és Temesben 14, Máramarosban 13, Krassó-Szörényben pedig 10 százalékkal. Szatmár is jól teljesített, 7 százalékos növekedést produkált.

A gyors ütemű növekedés általában a multinacionális cégek helyi leányvállalatainak köszönhető, az egyetlen kivételt Máramaros jelenti, ahol hazai tulajdonban levő bútorgyárak a fő exportőrök.

A 14 százalékos plusznak köszönhetően Temes az ország második legnagyobb exportőre lett, Bukarest után, megelőzve Argeșt, amely nagy szó, lévén, hogy a regáti megyében található a Renault romániai autógyára. Temesből tavaly 5,907 milliárd euró értékű terméket és szolgáltatást exportáltak.

Székelyföld nem teljesített valami fényesen

A székely megyék nem teljesítettek valami fényesen: Kovászna kivitele 3 százalékkal nőtt, Hargitáé pedig 1 százalékkal csökkent. A magyarlakta megyék közül Biharnak és Szilágynak kifejezetten pocsék éve volt, előbbinek 6, utóbbinak pedig 12 százalékkal esett vissza a kivitele. A legrosszabb teljesítményt Tulcea érte el, 37 százalékos mínusszal. Ennek oka, hogy a Duna-menti megye gazdaságát a hajógyártás dominálja, s az ágazat tavaly kevés megrendelést kapott.

Az ország első számú exportőre továbbra is Bukarest, több mint 9 milliárd eurós kivitellel. A teljesítmény annak tudható be, hogy a multinacionális nagyvállalatok többsége a fővárosban van bejegyezve. A kivitelhez leginkább hozzájáruló megyék rangsorát erdélyiek dominálják: Temesvárt és Argeș-t Arad, Brassó és Szeben követi. A két székely megye az országos ranglista utolsó harmadában található, 300 millió euró körüli kivitellel, Kovászna kevéssel előzi meg Hargitát. Románia két legkevesebbet, hozzávetőleg 50 millió eurónyit exportáló megyéje Giurgiu és Gorj. 

Tavaly összesen 42 milliárd euró értékben exportáltunk idehaza előállított termékeket.  

Kapcsolódók

Kimaradt?