Az összes Hargita megyei közbeszerzés ugyanazon a honlapon

A helyi vállalkozók képezik a fő célközönségét annak a honlapnak, amelyet Hargita Megye Tanácsának szakemberei fejlesztettek annak érdekében, hogy a cégek időben értesüljenek a közbeszerzésekről és a direktvásárlásokról. A weboldalt sajtótájékoztatón mutatták be hétfő reggel Csíkszeredában.

A megyei önkormányzatnak alárendelt Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége éppen egy éve élesítette be a www.cumpararidirecte.investinharghita.ro honlapot, amellyel tavaly decemberben rangos díjat is nyert az ország legismertebb közigazgatási szakportáljától, az Administratie.ro-tól. A portált továbbfejlesztették, így született a www.achizitiipublice.judetulharghita.ro oldal, amelyen immár közbeszerzések is megjelennek.

„Teljesen letisztult, könnyen kezelhető és ingyenesen használható honlap segíti az ajánlattevő cégeket. A direktvásárlásokat és közbeszerzéseket kategorizáltuk, és aki feliratkozik a hírlevelünkre, az általa kiválasztott kategóriában történő kiírásról azonnali értesítést kap – nyilatkozta Lukács Zoltán Levente, az ügynökség igazgatója. Hozzátette: az eddig eltelt egy év alatt több mint 400 direktvásárlást tettek közzé, több mint 25 ezren keresték fel az oldalt, és mintegy 72 ezer hírlevelet generáltak.

A weboldalnak napokon belül élesítik a mobilbarát változatát is, hosszú távon pedig az a cél, hogy valamennyi Hargita megyei direktvásárlásról és licitről tájékoztassanak. Ennek érdekében a helyi önkormányzatokkal is szoros együttműködés kiépítésén dolgoznak – tudtuk meg az igazgatótól. Nemsokára egyébként – felhasználói igényre – a kényszervégrehajtásokat is közzéteszik a portálon.

A sajtótájékoztatón egyébként a megye folyamatban levő beruházásait is bemutatták. A megyei utakat illetően részletesen beszámolt Adrian Chiorean, a főépítészi hivatal igazgató-helyettese, az egyéb beruházásokról Péli Levente, a beruházási osztály vezérigazgatója beszélt. Tőle tudtuk meg, hogy a Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságában épülő négylakrészes orvoslakás kivitelezése 30 százalékban már megvalósult, idén ősszel várhatóan átadják. A balánbányai kórház villamosvezeték-felújítása hamarosan elkezdődhet, a székelyudvarhelyi inkubátorház pedig két hét múlva már működőképes lesz. Közben előrehaladott tárgyalások folynak a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi inkubátorház létesítése ügyében is.

Borboly Csaba megyeelnök a sajtótájékoztató elején hangsúlyozta: az ő elnöksége alatt még nem volt példa rá, hogy az év ezen szakaszában ennyi helyszínen folyamatban legyenek beruházások. Egyben bejelentette, hogy a megyei tanács szóvivői tisztségét ezután kabinetvezetője, Barabás Csaba tölti be.

Kapcsolódók

Kimaradt?