Vidombáki reptér: elindították a gurulóutakra vonatkozó versenytárgyalás folyamatát

Brassó megye tanácsa elindította a repülőtéri gurulóutak műszaki tervezésére vonatkozó versenytárgyalás folyamatát - jelentette be csütörtökön Adrian Veştea, a Brassó megyei tanács elnöke. 

Az elnök egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Brassó-Vidombák repülőtér projektjét nem vetették el, a helyi hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a beruházás megvalósuljon. 

"Amit tudniuk kell a Brassó megyei lakosoknak, hogy továbbra is azon dolgozunk, hogy ez a repülőtér mihamarabb működőképes legyen. Már nem lehet az ösztönökre hagyatkozva dolgozni, be kell tartani az érvényben lévő törvényeket. A megyei tanács elindította a repülőtéri gurulóutak műszaki tervezésére, a beszállóplatformra, a kifutópálya kanalizálására vonatkozó versenytárgyalás folyamatát. Ennek a hozzávetőleges értéke 856 473 lej TVA nélkül, az ajánlatokat április 24-ig várjuk" - mondta az elnök. 

A megyei tanács első lépésben 10 millió eurót fordít saját költségvetéséből a reptéri munkálatokra, szükség esetén még módosíthatják a támogatás értékét. Egyelőre azt is elemzik, hogy milyen módon működhetne a légikikötő, koncessziós alapon, több helyi önkormányzat közreműködésével vagy állami-magán partnerséggel. Veştea azt is elmondta, amennyiben nem kell koncesszióba átadniuk a munkálatokat, a gurulóutak kialakításával kezdik el a munkát. 

Egyelőre csupán a 2850 méter hosszú és 45 méter széles kifutópályát építették meg, amelyet 2014 szeptemberében fejeztek be. A projekt szerint még hátravan az utasterminál (3 600 négyzetméter) megépítése, az irányítótorony, a parkoló, a szennyvíztisztító és egyéb technikai jellegű épületek kialakítása is. 

A befektetés összértéke 57 505 600 euró TVA-val együtt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?