Már júliustól 1750 lejre emelkedik a minimálbér – ígéri a munkaügyi miniszter

Az országos bruttó minimálbér 1750 lejre emelkedik az új közalkalmazotti bértábla elfogadásakor – jelentette ki a Mediafaxnak adott interjúban Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.

Mint írtuk, a kormány jelenleg dolgozik a közalkalmazottak egységes bértövényének tervezetén. A képviselőház elnöke, Liviu Dragnea korábban közölte, hogy a jogszabály már július elsejétől hatályba lépne, így ettől a dátumtól 1450 lejről 1750 lejre emelkedik a minimálbér.

Ezt az interjúban a munkaügyi miniszter megerősítette. Elmondta, hogy a kormány az előző elképzelésektől eltérő bérpolitikát képzel el a közszférában. Így például leválasztják a különböző járandóságokat a fizetésektől. Emlékeztetett, hogy a járandóságokban részesülő közalkalmazottak nem kaphatnak bérpótlékokat, még a szolgálati időpótlék sem illeti meg őket. Vasilescu szerint így történhet meg, hogy nagyon sok polgármesternek a beosztottjainál – például városházi igazgatóknál – kisebb fizetése van.

A tárcavezető elmondta, az új törvény hatályba lépésével a jelenleg 1750 és 4000 lej közötti bérű közalkalmazottak bére emelkedik majd a legnagyobb mértékben. „Ez a közalkalmazottak 60 százalékát érinti. Azt szeretnék, ha bérük minél jobban megközelítse vagy akár meg is haladja az átlagfizetést” – magyarázta Vasilescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?