Jön az új közalkalmazotti bértábla: csökken az államfő fizetése

A kormánypártok már július elsejétől hatályba léptetnék az új közalkalmazotti bértáblát. A hírtelevíziók információi szerint a legnagyobb fizetés a jelenlegi 21 000 lejről 18 800 lejre csökken.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea közlése szerint két-három hét múlva a parlamentbe kerül az új közalkalmazotti bértábláról szóló törvény, amely a kormányprogram szerint már július elsejétől hatályba is lépne.

Kormányzati forrásokból kiszivárgott, hogy a közszférában továbbra is az államfőt illetné meg a legnagyobb fizetés, amelynek összege a mindenkori bruttó országos átlagbér hatszorosa – jelenleg 18 800 lej – lesz. Klaus Johannis fizetése most 21 000 lej.

A tervezet szerint az önkormányzati vezetők fizetését szintén az átlagbér alapján számolják ki, a közhivatalnokokét pedig a jelenleg 1450 lejes minimálbér alapján. A jogszabály egyébként a minimálbér folyamatos emelkedésével számol. E szerint a bruttó átlagfizetés Romániában eléri majd az 5000 lejt.

Liviu Dragnea hétfőn elmondta, a kormány szakértői még dolgoznak a tervezeten, és a munkába szeretnék bevonni a munkavállalói érdekvédelmi szervezeteket is. Emlékeztetett, hogy a kormányprogram szerint az új közalkalmazotti bértáblának július elsejétől kell hatályba lépnie, és ehhez a dátumhoz a koalíció ragaszkodik.

A politikus szerint jó lenne, ha a parlament minél előbb elfogadná a jogszabályt. „Tapasztalatból mondom: számolnunk kell azzal, hogy az államfő visszaküldi a törvényt, vagy pedig az alkotmánybíróságra kerül. Ezért a parlamentnek igyekeznie kell, hogy a július elsejei dátumot tartani tudjuk” – idézték Dragneát a hírtelevíziók.

Kapcsolódók

Kimaradt?