Halasztott az alkotmánybíróság a közalkalmazottak bérezésének ügyében

December 14-ére halasztotta szerdán az alkotmánybíróság annak a két óvásnak a tárgyalását, amelyet a Nemzeti Liberális Párt, illetve a kormány nyújtott be a taláros testülethez a közalkalmazotti bérekről szóló kormányrendeletet módosító törvény kapcsán. 

Az alkotmánybíróság elnöke, Valer Dorneanu szerint csak kedden kapta kézhez a testület a vonatkozó jelentéseket, így nem volt ideje alaposan áttanulmányozni ezeket. Ezért határoztak úgy, hogy jövő hétre halasztják a döntéshozatalt. 

A képviselőház november 7-én fogadta el a 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt, amely átlagban 15 százalékos béremelést ír elő a tanügyben és az egészségügyben dolgozók számára. 

Egy nappal később Dacian Cioloş kormányfő bejelentette, a kabinet kéri a jogszabály alkotmányosságának felülvizsgálatát, hangsúlyozva, hogy a kérés kizárólag a kormányrendeletet módosító törvényt érinti, nem magát a kormányrendeletet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?