Közel 500 személy veszítheti el állás állását Hargita megyében a következő egy hónapban

Csaknem 500 személy maradhat állás nélkül Hargita megyében a következő 30 napban, miután munkaadóik – a hatályos törvényeknek megfelelően – tömeges elbocsátásra vonatkozó értesítést nyújtottak be a Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökséghez (AJOFM).

Az intézmény igazgatója, Tiberiu Pănescu pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: hét cég részéről érkezett ilyen értesítés. A vállalatok közül hat építkezéssel, egy fafeldolgozással foglalkozik. Pănescu adatai szerint összesen 470 személyt érintenének az elbocsátások, amelyeket bejelentettek ugyan, az ezzel kapcsolatos procedúra azonban még nem indult el, ennek elkezdését ugyanis az időjárástól teszik függővé a vállalatok. 

"Az építkezéssel foglalkozó cégek általában elővigyázatosságból nyújtanak be ilyen értesítést, mert esetükben minden attól függ, hogy milyen az idő. Ha beáll a fagy, le kell állniuk a munkálatokkal. Mindig próbálják húzni az időt, hogy minél később kerüljön sor az elbocsátásokra" - fogalmazott az igazgató. 

Amint állás nélkül maradnak, az érintettek igényelhetik a munkanélküli segélyt, és ingyenes képzéseken vehetnek részt az AJOFM szervezésében, amíg ismét visszatérnek a munkaerő-piacra. Ezeket a személyeket tavasszal általában ismét alkalmazzák volt munkaadóik, mert mindenhol hiány van szakképzett munkaerőből - tette hozzá Pănescu. 

Hargita megyében jelenleg 5,54 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami enyhe növekedést jelent az előző hónapban mért szinthez képest, és meghaladja az országos átlagot.

Kapcsolódók

Kimaradt?