Megemelték az ebédjegyek értékét – de nem mindenkinek

Tizenöt lejig emelhető az élelmiszer-utalványok értéke, az erről szóló törvénytervezetet kedden fogadta el döntő házként a képviselőház. A módosítás nem kötelező érvényű, a munkáltató dönti el, hogy hajlandó-e emelni az alkalmazottjának járó utalványok értékén.

A tervezet eredetileg 13 lejes felső határt szabott az élelmiszerjegyek értékének, a szakbizottságban azonban ezt 15 lejre módosították Végül az utóbbi változat került a plénum elé, amelyet el is fogadtak a képviselők.

A tervezet szerint a munkáltatónak jogában áll eldönteni, hogy a továbbiakban is a jelenlegi, valamivel több mint kilenc lej értékű utalványokat adja alkalmazottjainak, vagy megemeli az értéküket 11, 13, vagy legtöbb 15 lejre. Az eddigi utalványokat ugyanakkor sok helyen kártyára cserélték, így már nincs a papíralapú utalványhoz kötve az érték.

A kezdeményezők szerint jelenlegi értékű utalványokkal az utóbbi években már egyre kevesebb élelmiszert lehetett vásárolni. Ennek az az oka, hogy az alkalmazottnak járó összeg nem követte az inflációt, adót is kell fizetni utána. Így a 2009-es 8,72 lejes értékről 2015-re 7,9 lejre csökkent az ebédjegy valós értéke.

Míg 1998-ban az ebédjegyek összértéke egy átlagos háztartásban fedezte az élelmiszerre szükséges összeg 50 százalékát, 2015-ben ez már csak 27 százalék volt. Mindezek mellett egy darab utalvány egy olcsóbb ebéd árát sem fedezi, érvelnek a törvénymódosítás kezdeményezői.

Kapcsolódók

Kimaradt?