A képviselőház előtt az élelmiszer-utalványok értékének megemelése

Az élelmiszer-utalványok értékének megemeléséről szavaz kedden a képviselőház. Az eről szóló törvénymódosítás elfogadása esetén a jelenlegi alig több mint kilenc lej helyett egy ebédjegy értéke elérheti akár a 15 lejt is – írja az economica.net

A módosító javaslatot a szenátus már elfogadta, a végső szó a képviselőházé. A módosítás eredetileg arra adott volna lehetőséget, hogy a munkáltató az utalvány jelenlegi értékénél nagyobb, ám legfennebb 13 lejes összeget juttasson az alkalmazottjának. A tervezetről vitázó szakbizottságok azonban erre rálicitáltak, az új javaslat már legtöbb 15 lejben állapítja meg az élelmiszerek vásárlására fordítható jegy értékét.

A kezdeményezők szerint jelenlegi értékű utalványokkal az utóbbi években már egyre kevesebb élelmiszert lehetett vásárolni. Ennek az az oka, hogy az alkalmazottnak járó összeg nem követte az inflációt, adót is kell fizetni utána. Így a 2009-es 8,72 lejes értékről 2015-re 7,9 lejre csökkent a valós értéke.

Ugyanakkor, míg 1998-ban az ebédjegyek összértéke egy átlagos háztartásban fedezte az élelmiszerre szükséges összeg 50 százalékát, 2015-ben ez már csak 27 százalék volt. Mindezek mellett egy darab utalvány egy olcsóbb ebéd árát sem fedezi, érvelnek a törvénymódosítás kezdeményezői.

A statisztikák szerint idén kétmillió alkalmazott kap élelmiszer-utalványokat is. A kormány egyébként negatívan véleményezte a módosításokat.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?