Új légi járatok indulnak Nagyváradról
Nagyvárad –Bukarest és Nagyvárad–Torino légi járat indulását jelentették be csütörtökön a Félixfürdőn, ahol a Romániai Repülőterek Szövetségének éves konferenciáját tartották.
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök mellett Tudor Constantinescu, a Blue Air légitársaság kereskedelmi igazgatója is részt vett a járatok indításáról szóló sajtótájékoztatón.
A fapados társaság Nagyvárad –Bukarest járatot indít, a repülőgépekkel pedig Bukarestből átszállás nélkül utazhatnak tovább az utasok Iași-ba is, az út időtartama összesen 90 perc – mondta a kereskedelmi igazgató. A jegyárak 90 lejtől kezdődnek, és a poggyászdíjat is tartalmazzák.
Pásztor Sándor megjegyezte: a Nagyvárad–Bukarest menettérti vasúti jegy körülbelül 450 lejbe kerül. A Nagyvárad–Bukarest járat heti négy alkalommal (hétfő, szerda, péntek, vasárnap) közlekedik majd, december 15-től kezdődően.
Az olaszországi Torinóba 2017. március 26-ától indulnak el a Blue Air repülőgépei, egyelője heti két alkalommal, csütörtökönként és vasárnaponként, a jegyek ára 19.99 eurótól kezdődik. Torinóból átszállhatnak az utasok a légitársaság Rómába, Nálpolyba vagy Cataniába tartó gépeire.