Borboly Csaba: nem Boeingek számára akarunk kifutót építeni!

Hargita Megye Tanácsa nem nagyobb gépek (például a WizzAir járatai) fogadására alkalmas repülőtérben gondolkozik, a következő 40-50 évben ennek nincs realitása – pontosított hétfői közleményében Borboly Csaba.

A megyei önkormányzat elnöke a Hargita Airport megvalósíthatósági előtanulmányáról szóló sajtóbeszámolókra reagált. Több lap ugyanis megemlítette vagy éppen azt emelte ki, hogy csíkcsicsói reptér 20 millió euróból épülne meg. Ez az összeg azonban Borboly Csaba pontosítása szerint a nagyobb repülőgépek fogadására alkalmas kifutópálya helyszíne és becsült költsége.

A tanácselnök hangsúlyozza: a megyei tanács megvalósíthatósági számítást, tervezést rendelt meg, a megbízott cégnek viszont feladata rámutatni a további fejlesztések lehetőségeire, potenciális költségvonzataira. Az önkormányzat elsősorban betegszállításban, átültetésre váró szervek gyors célba juttatásában, illetve katasztrófahelyzetek – például erdőtüzek – operatív megoldásában gondolkodik. „Ez az első fázis, amely véleményünk szerint Hargita megye szemszögéből elsődleges” – szögezi le Borboly.

A politikus szerint egy következő fázisban gondolkodni lehet egy üzleti célokat, kisebb csoportos turizmust kiszolgáló fejlesztésben, ehhez a jelenlegi füves leszálló pálya mintegy félszáz fő szállítására alkalmas gépeknek megfelelő, szükséges egy szilárd burkolatú pálya is. Ugyanakkor további repülési feltételek javítására alkalmas fejlesztésekre van szükség (mint például köd esetén a rossz látási viszonyokban navigáció, automata leszállásvezérlő stb.).

A múlt szombaton bemutatott előtanulmány kitért a harmadik fázisra is, amely a nagyobb gépek fogadására alkalmas kifutópálya megépítését jelentené. „Ez a fázis elkövetkező 40-50 év távlatában nem kell vita témáját képezze, hisz Hargita megye ebben a pillanatban is abban érdekelt, hogy a marosvásárhelyi repülőteret úgymond kiszolgálja, átszállítva az utasokat innen, amiről egyébként már elkezdtük az egyeztetéseket Maros Megye Tanácsának elnökével” – pontosított Borboly.

Az első szintben gondolkodnak

A megyei tanács elnöke szerint elsőrendűen azt kell eldönteni, hogy akar-e egyáltalán Hargita megye repteret. „Ha nincs egységes támogató álláspont, akkor ez a fejlesztés nem történik meg. Viszont ahhoz, hogy ezt el tudjuk dönteni, szükség van vizsgálatokra, elemzésekre, amelyek szakmai megalapozottságot adnak egy döntésnek” – részletezte.

Közlése szerint a Planificatio nevű cég által szombaton bemutatott tervezet több fázisban, továbbfejlesztési lehetőségeket is felvázolva készült el, amiből Hargita Megye Tanácsa számára most az első szint, az úgymond kisgépes változat a megfontolandó, ha minden érintett ezt akarja. Az előtanulmánnyal megbízott cég a szombati konzultáció javaslatai alapján aktualizálja és közzéteszi a dokumentumot a Hargita Airport honlapján.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?