banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Középkori hangulatú szálloda várja a turistákat a nagyváradi várban

Egy svéd turista az első vendége a nagyváradi várban szerdán átadott szállodarésznek, amelybe már várják a vendégeket.

A szállót öt éven át a President-csoport üzemelteti, mely közbeszerzési eljáráson úgy nyerte el ezt a jogot, hogy a másik pályázó nem tudta bizonyítani: legalább egy éve tevékenykedik a szállásadás területén. Szerdán Jean Podilă, a szállodacsoport tulajdonosa, Adrian Martin, a várszálló igazgatója, Gabriela Arghiroiu vármenedzser és munkatársa, Dumitru Sim tájékoztattak a részletekről.

A várszálló az egykori fejedelmi palota D és E szárnyában kapott helyet – ezek 1775 és 1777 között épültek –, összesen 15 szobával és két apartmannal várják a vendégeket. Az induló árak barátaik, az egyszemélyes szoba 30 euróba, a kétszemélyes 35 euróba, egy apartman pedig 50 euróba kerül reggelivel. Az étkező mellett egy 80 négyzetméteres teraszon is várják a vendégeket, a kávézó egyelőre 12–22 óra között lesz nyitva, azt tapasztalják ugyanis, hogy a turisták dél körül kezdenek érkezni a várba.

A szobák egyébként tágasak, 20 és 22 négyzetméter alapterületűek, a vastag fehér falak sajátságos hangulatot kölcsönöznek ezeknek. Mivel szerkezeti átalakításokat nem végezhettek, a szobáknak 13–17 négyzetméter közötti előterük is van, ugyanakkor mindegyikhez saját fürdőszobát is kialakítottak.

Jelenleg hat alkalmazott dolgozik a szállóban, tavaszra még négy embert alkalmaznak. A szállodacsoport ugyanakkor járatok indítását tervezi a félixfürdői, illetve a szeptember 10-én megnyitott váradi Nymphaea élményfürdőbe is. Az erődítményben egyébként éttermek, kávézók, vinotéka és cukrászda megnyitását is tervezi az önkormányzat, ezek üzemeltetésére hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást

Kapcsolódók

Kimaradt?