Az első fél évben 18 százalékkal nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom

Az első fél évben 18 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet.

A szezonális és naptári hatással kiigazított érték szerint a bővülés 16 százalékos volt.

A növekedés elsősorban az élelmiszer, az italok és a dohánytermékek eladásának köszönhető, amely 24,1 százalékkal bővült. A nem élelmiszerek értékesítése 16,4 százalékkal gyorsult, az üzemanyag eladása 11,4 százalékkal nőtt.

Júniusban éves összevetés szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hatodik hónaphoz képest.

A hazai kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedése azzal magyarázható, hogy tavaly júniusban a kormány valamennyi élelmiszerre, a nem szeszes italokra és a közétkeztetésre kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát, az általános áfakulcsot pedig négy százalékponttal, 20 százalékra csökkentették januártól, s azt 19 százalékra mérséklik jövőre.

Elemzők szerint tavaly és az idén a belföldi fogyasztás lett a román gazdasági növekedés fő hajtóereje. Bukarest az idén 4,2 százalékos gazdasági növekedésre számít, a tavalyi 3,8 százalék után.

Kapcsolódók

Kimaradt?