Megfosztották a turistákat a parajdi sóbánya egyik fő attrakciójától

Bezárta a Salrom állami társaság a parajdi sóbánya mélyén található kalandparkot. A  turisták körében igen  népszerű létesítményt működtető cégnek lejárt a szerződése, amelyet a bukaresti vállalat már nem hosszabbított meg.

A kalandparkot 2012-től kereshetik fel a parajdi sóbányába látogató turisták. A brassói Club Aventura cég működteti, amelynek ügyvezetője, Gabriel Neculoiu az Agerpresnek elmondta: felszólítást kaptak a Salromtól, hogy 30 napon belül hagyják el a bányát.

A cégvezető tájékoztatása szerint az eddigi szerződésüket is a Salrommal, nem a parajdi vállalattal kötötték, utóbbinak ugyanis nincs is jogi személyisége. Az állami társaság pedig nem indokolta meg a döntését. Neculoiu elmondta, a szerződésontással mindenki rosszul jár. A kalandparkban ugyanis évente 30 ezer turista vett belépőt, a parajdi sóbánya egyik fő attrakciójának számít.

A bánya vezérigazgatója, Seprődi Zoltán egy joghézag miatt rendelte el a Salrom a szerződésbontást. Továbbra sincs ugyanis törvényben szabályozva a só kitermelése után üresen maradt tárnák sorsa. „Az állami vállalat már fel is jelentett az ügyészégen, amiért korábban bérbe adtam az üres tárnákat a brassói cégnek a kalandpark működtetésére, pedig a szerződés számunkra is előnyös volt” – magyarázta.

Seprődi elmondta, időközben változott a Salrom jogállása, így a parajdi sóbánya vezetői nem is köthetnek többé szerződéseket magáncégekkel. Hozzátette, a gazdasági minisztériumhoz fordulnak segítségért ebben az ügyben.

A parajdi sóbánya Hargita megye egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Tavaly 172 ezer személy kereste fel a tárnáit, idén pedig július 15-ig már 207 ezren.

Kapcsolódók

Kimaradt?