Nálunk is terjeszkedik a Festipay készpénzmentes fizetési szolgáltató

A legnagyobb magyar fesztiválokat is kiszolgáló Festipay készpénzmentes fizetési szolgáltatást nyújtó cég tervei szerint idei árbevételének 25 százaléka is származhat a külföldi, főleg romániai fesztiválokból a tavalyi 10 százalék után - közölte a társaság az MTI-vel.

A magyar vállalat tavaly két külföldi fesztiválon - a romániai Untold és a franciaországi Delta - volt jelen, idén ez a szám várhatóan legalább 5-6-ra nő. A Festipay tavaly az első alkalommal megrendezett kolozsvári Untold Fesztivál szolgáltatójaként lépett a román piacra, ahol csaknem negyedmillió látogató fordult meg, több mint 700 ezer tranzakciót generálva. A szervezők idén 20-30 százalékos növekedést várnak a látogatók számában - írták.

Idén a Bukarest Gourmet fesztiválon is jelen volt a szolgáltató, ahol 10 ezer látogató csaknem 35 ezer tranzakciót bonyolított - ismertették. Márki László, a Festipay Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, a sok látogatót vonzó eseményeken felértékelődik a gyorsaság jelentősége: míg egy készpénzes fizetés nagyjából 20-25 másodpercet vesz igénybe, addig egy érintésmentes fizetés feldolgozása mindössze 3-5 másodpercig tart.    

A tavaly novemberben, a Cardnet Zrt., valamint a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által alapított Festipay rendezvények, fesztiválok számára nyújt teljeskörű, készpénzmentes fizetési megoldásokat a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt. A Cardnet 2014-ben 1,7 milliárd forint nettó értékesítési bevételt és 79 millió forint üzemi eredményt ért el. A bevétel mintegy 10 százaléka származott a Festipay-ből a cég korábbi tájékoztatása szerint.

Kimaradt?