Megszavazták: több hazai élelmiszer lesz az áruházak polcain

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénymódosítást, amely több hazai friss élelmiszer forgalmazására kötelezi a kereskedelmi láncokat. Ha az államfő kihirdeti, a jogszabály életbe lép.

A törvénymódosítás – az uniós korlátozások miatt – nem azt írja elő, hogy a szupermarketeknek román termékeket kell előnyben részesíteniük, hanem azt szabja meg, hogy a friss élelmiszerek legalább 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül kell az áruházak polcaira juttatni. A húsárun fel kell tüntetni a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát.

Az úgynevezett szupermarket-törvényt az évi kétmillió eurót meghaladó forgalmú kereskedőkre alkalmazzák. Előírásainak megszegése hatalmas, 100 ezer lejtől 150 ezer lejig terjedő bírsággal jár. A jogszabályt elsöprő többséggel, 279 szavazattal fogadták el a képviselők.

Korábban a Romániai Nagy Kereskedelmi Üzletláncok Egyesülete (AMRCR) és a Concordia munkáltatói szövetség is azt kérte a parlamenttől, hogy utasítsa el a diszkriminatívnak nevezett törvénytervezetet, amely szerintük nem oldaná meg a hazai termelők gondjait.

Egy korábbi cikkünkben el is magyaráztuk, hogy miért kerülnek nehéz helyzetbe az áruházláncok és a szupermarketek a törvénymódosítás miatt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?