Megbüntették az ANAF-ot a magánszemélyek „szégyenlistájának” közlése miatt

Összesen tizenhatezer lejre bírságolta az adatvédelmi hatóság (ANSPDCP) az országos adóhatóságot (ANAF) az adóhátralékkal rendelkező magánszemélyek listájának közlése miatt. Keddi közleménye szerint az adatvédelmi hatóság két törvényszegést állapított meg.

Tizenegyezer lej bírságot kell kifizetne az ANAF-nak azért, mert a 2001/677-es adatvédelmi törvény előírásait figyelmen kívül hagyva nem a saját honlapján, hanem egy másik intézmény – a pénzügyminisztérium – internetes oldalán hozta nyilvánosságra a „szégyenlistát”.

További ötezer lejes bírsággal azért sújtották az adóhatóságot, mert – szintén az adatvédelmi törvényt megszegve – sem postai úton, sem a honlapján keresztül nem értesítette arról a listán szereplő személyeket, hogy nevüket nyilvánosságra hozza.

Mint korábban írtuk, az adatvédelmi hatóság azért vizsgálódott az ügyben, mert a listán szereplők közül sokan kifogásolták, hogy az ANAF nyilvánosságra hozta a személyi adataikat. Ugyanakkor többen – például Mihály király és a volt államfő lánya, Elena Băsecu – cáfolták, hogy adóhátralékuk lenne.

Az ANAF az új adótörvénykönyv rendelkezésének megfelelően hozta nyilvánosságra az adósok listáit. A magánszemélyek lajstromában több mint 187 ezer név szerepel. Összadósságuk 3,4 milliárd lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?