Elérheti idén az egymilliárdos álomhatárt az iPhone

A cég mostani pénzügyi állapota elsősorban a 2007-ben bemutatott iPhone-nak köszönhető, ez az az ikonikus termék, ami elméletileg ezen a nyáron elérheti az egymilliárdos mérföldkövet.

A CNN Money utánaszámolt, hogy az említett premier óta, az üzleti jelentésekre alapozva, az eddig eltelt kilenc év alatt mennyi iPhone-t adott el az Apple. A kalkuláció szerint a 2015-ös év végére összesen 896 millió készülék talált gazdára, amihez az idei első három hónap várható teljesítménye alapján, további 50 millió darab adódik hozzá hamarosan.

A FactSet erre az időszakra további 44 milliót jósol, ami még mindig „csak” 990 millió darab készülék, kivéve, ha az Apple a frissen bemutatott SE modell miatt nem tudja mégis meglepni egy kicsit a piacot és átlépni a mágikus 1 milliárdos határt – írja a BitPort.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?