Megtöbbszörözi üzletei számát a Profi

Sokmilliós bankhitel segítségével gyarapítja üzlethálózatát Romániában a Profi.

A lengyel tulajdonban levő Profi kiskereskedelmi lánc új boltok százait nyitja meg a következő években. Évente legalább 100 új üzletet indítanak, vagyis csaknem megkétszerezik jelenlegi láncuk nagyságát - közölte a Romania Insiderrel Dumitru Dragomir, a Profi Rom Food pénzügyi igazgatója.

2014 végétől ez év elejéig 92-vel növelték üzleteik számát, összesen 367-re. Mostani terjeszkedési programjuk szilárd pénzügyi alapon nyugszik - 39,6 millió eurós hitet kaptak hozzá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési (EBRD) és a Raiffeisen Banktól – közölte a napi.hu.

A társaság célja 500-ra növelné üzletei számát, amelyek között a szabadban álló, önálló épületek mellett lesznek lakóházak földszintén megnyitottak is. Így a beruházások boltonkénti összege 200-400 ezer euróra rúghat. 2016-ban összesen 50 millió eurót terveznek befektetni. Tavaly forgalmuk 40 százalékkal nőtt, s csaknem elérte a 600 millió eurót.

A legújabb üzletüket - az idén a 93-dikat - most nyitották meg Nagyváradon. Az Enterprise Investors lengyel befektetési alap tulajdonában levő üzletlánc több mint 9000 alkalmazottal dolgozik.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?