Ezért olcsóbb a Lidl több terméke Lengyelországban, mint Romániában

Magyarázkodásra szorult a Lidl, miután a zf.ro gazdasági portál egy piackutató cég adataira hivatkozva azt írta, hogy az áruházlánc polcain található több termék 67 százalékkal drágább Romániában, mint Lengyelországban.

A piackutatás során a romániai és a lengyelországi Lidl-katalógusban lévő termékek árát hasonlították össze, és ugyanazokat a márkaneveket vizsgálták. Így derült ki, hogy a 800 eurós nettó átlagbérű Lengyelországban jóval olcsóbban árulják a felvágottat, joghurtot vagy vajat, mint a 400 eurós átlagbérű Romániában.

A különös eltéréseket hétfői közleményében a Lidl azzal magyarázta, hogy a piackutató cég olyan termékeket hasonlította össze, amelyek a vizsgált időszakban Lengyelországban leszállított áron kerültek a polcokra, Romániában pedig alapáron. Az áruházlánc ugyanakkor emlékeztetett, hogy Lengyelországban az alapélelmiszerek áfája 5 százalékos, míg Romániában ez az adó 9 százalék.

Kapcsolódók

Kimaradt?