Szárnyal a temesvári reptér

Az év első két hónapjában jelentős növekedést ért el a temesvári Traian Vuia Nemzetközi Repülőtér mind az ott megfordult repülőgépek számát, mind az utasforgalmat tekintve, a 2015-ös esztendő hasonló időszakához képest.

A román–magyar–szerb hármas határ menti térség legnagyobb légikikötője vezetőségének szerdai közleménye szerint január-februárban nyolc százalékkal, 131 869-re nőtt az utasok száma. A járatok száma is emelkedett, míg 2015 első két hónapjában 1701 fel- és leszállást jegyeztek, idén 1786 volt ez a szám.

Ami a légitársaságokat illeti, a Tarom érte el a legnagyobb, 11 százalékos növekedést januárban és februárban a múlt év hasonló időszakához képest, utána következik a Wizzair kilenc és a Lufthansa négy százalékkal. A temesvári reptérről induló utazóközönség leggyakoribb célállomása München volt (21 százalék), továbbá Bukarestbe (18 százalék) és Londonba (12 százalék) utaztak még nagyon sokan.

Az áruforgalom minden várakozást felülmúlóan 62 százalékkal nőtt: míg tavaly ilyenkor 376 tonna fordult meg a repülőtéren, idén az első két hónapban 608 tonnát hoztak-vittek. A látványos ugrás annak köszönhető, hogy tavaly egy saját terminált építtetett a temesvári reptéren az egyik legnagyobb nemzetközi futárszolgálat, a DHL. A közleményben Daniel Idolu vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt két év növekedési tendenciái idén is folytatódnak, és az év második felében még nagyobb mértékű lesz a fejlődés”. Ezt attól remélik, hogy nyáron a tavalyihoz képest még több charterjárat közül válogathatnak az utasok, illetve novembertől a Ryan Air is megtelepszik Temesváron.

Ha már a turistaszezon bérelt járatainál tartunk: az utazási irodák és a légitársaságok Kréta, Rodosz és Zakynthosz szigetére, továbbá Antalyába és a szintén törökországi Bodrumba indítanak majd repülőket. Antalyába május 30-tól minden hétfőn, június 7-től pedig már szerdánként is lehet repülni Temesvárról, hogy aztán június 18-tól a szombati járatokat is üzembe helyezzék. Bodrum június 16-től lesz közvetlenül elérhető a Bánság fővárosából (minden csütörtökön), míg Krétára már június 7-től kedden és szerdán lehet utazni. Június 13-tól Zakynthoszra (hétfőnként), 17-től pedig Rodoszra (minden pénteken) válthatók jegyek. A Wizzair Temesvár–Barcelona közvetlen összeköttetése révén továbbra is elérhető lesz Mallorca és Costa Brava, de a reptér vezetősége szerint még nem minden légitársaság jelentette be nyári célállomásait.

Kapcsolódók

Kimaradt?