Szorul a hurok a kilométerórát átállító autósok nyaka körül

Pozitívan véleményezte hétfőn a szenátus emberjogi bizottsága azt a törvénymódosító tervezetet, amely kettő és öt év közötti szabadságvesztéssel sújtaná gépkocsija kilométeróráját visszatekerő autótulajdonost. A jogszabályt jó eséllyel hamarosan elfogadja a felsőház.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyáinak tervezete a büntető törvénykönyvet módosítja. Előírásai szerint börtönnel sújtanák a jármű bármilyen jellegű technikai adatainak a meghamisítását.

A módosító javaslat indoklása szerint a kezdeményezőknek az a célja megszüntetni azt az országszerte elterjedt gyakorlatot, hogy a járművek kilométer-számlálójának állását rendszeresen jelentősen visszatekerik, annak érdekében, hogy az autó eladásakor az jobb műszaki állapotban levőnek tűnjön. Ezzel ugyanis jóval nagyobb összegeket lehet kérni a járműért.

Egy korábbi felmérés szerint a Romániában eladásra kínált használt autók megközelítőleg 80 százalékának hamis a kilométerállása. A számláló átállításának több következménye is van: egyrészt becsapják a vevőt, mivel az nem ismeri a gépkocsi valós műszaki állapotát, azonban a piaci autókereskedők által használt módszer a használtautókkal kereskedő vállalkozásokra is visszaüt, akiknél a valós kilométer-állású autóknak jóval magasabb lesz az ára, mint a visszatekert órás járműnek.   

Kapcsolódók

Kimaradt?