Kötelező pihenniük hétvégén a JPMorgen bankárainak

A JPMorgan bankház és pénzügyi szolgáltató is csatlakozott a Wall Street több nagybankjához, és kötelezővé teszi befektetési bankárai számára, hogy kivegyék a hétvégi szabadnapjaikat, írja az MTI. A menedzsment szerint ugyanis ezzel kiegyensúlyozzák a magánéletüket és a munkájukat.

Jellemző módon a JPMorgan nem valami empatikus, emberbarát okot jelöl meg a szabadnapok kihasználásának erőltetése mögött  írja az Index. Ehelyett azzal indokolnak: a magánélet és a munka egyensúlya fontos, hatékonyabbá teszi a munkavállalókat. Ezért ezután a hétvégi pihenés kötelező lesz, ám ez nem vonatkozik azokra az alkalmakra, amikor nagyon nagy üzletről folyik tárgyalás - közölte a nemzetközi bankház globális ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője.

Carlos Hernandez, Tasha Pelio szóvivő jelenlétében, a mintegy kétezer munkatársnak tartott videoértekezleten jelentette be a cég döntését, amely a befektetéssel foglalkozó bankárokra és az elemzőkre egyaránt érvényes. A Bank of America és a Morgan Stanley már tavaly bevezetett ehhez hasonló vállalatpolitikát. Ennek közvetlen előzménye az, hogy 2013-ban a Bank of America Merryll Linchnél a sok munka okozta kimerültségben meghalt egy gyakornok. A Wall Streeten ettől kezdve téma a dolgozók hétvégi szabadidejének biztosítása. A JPMorgan vezetői egyébként sajátos előléptetési program indítását is bejelentették: kifejezetten ösztönzik majd, hogy a legjobban teljesítő elemzőkből viszonylag rövid idő alatt válhasson topmenedzser.

Kapcsolódók

Kimaradt?