Tizenegy idei döntés, ami aláaknázza a jövő évi költségvetést

Beiktatását követően a Cioloş-kormány felvállalta, hogy továbbviszi a Victor Ponta vezette kabinet döntéseit, ezzel azonban azt kockáztatja, hogy akár három százalékot is meghaladja a jövő év végére a költségvetési deficit.

Az új adótörvénykönyv elfogadása és a költségvetési bevételeket több mint tíz milliárd lejjel csökkentő lépések bevezetése mellett idén tucatnyi olyan intézkedés született, amelyek összességében újabb 13 milliárd lejes kiadást eredményeznek. Ezek között van a honatyáknak szóló különnyugdíj és a helyi választottaknak szóló pótnyugdíjak elfogadása, amelyek alkalmazásával a kormány szerint a költségvetési hiány meghaladja majd a tervezett 2,8 százalékot. A Gândul 11 pontban foglalta össze a jövő évi költségvetést megterhelő intézkedéseket.

A közalkalmazotti bérek tíz százalékos emelése – 3 milliárd lej

Erről november 11-én döntött a parlament, a tervezetet hét tartózkodás mellett 311-en szavazták meg, mindössze egyetlen honatya szavazott ellene. A szociáldemokraták kezdeményezte döntés azt követően született, hogy a kormány 25 százalékkal megemelte az egészségügyi alkalmazottak bérét.

Az egészségügyi alkalmazottak bérének 25 százalékos növelése – 1,8 milliárd lej

Az intézkedésről szóló sürgőségi kormányrendeletet még a Ponta-komány fogadta el augusztusban, október elejei alkalmazással. A kabinet azzal indokolta döntését, hogy meg kell állítani az orvosok aggasztó méreteket öltő elvándorlását.

A gyereknevelési pótlék összegének megduplázása – 1,8 milliárd lej

A parlament május 25-én döntöttel el, hogy az eddigi 42 lejes havi gyerekpénzt 84 lejre emelik 2016-tól. A honatyák közül mindössze ketten szavaztak a liberálisok által benyújtott javaslat ellen.

Az oktatási alkalmazottak bérének 15 százalékos megemelése – 1,7 milliárd lej

A Victor Ponta vezette kormány november 5-i utolsó ülésén döntött a tanügyben dolgozók béremeléséről, december elsejei alkalmazással.  A kormányrendelet nem csak az oktatóra vonatkozik, a kisegítő személyzet bérét is emelik, vagyis összesen 360 ezer alkalmazott bére nőtt meg december elsejétől.

Az önkormányzati intézmények alkalmazottjainak 12 százalékos béremelése – 1,3 milliárd lej

A béremelésről június 30-án döntöttek egy olyan kormányrendelettel, amely kezdetben csak az egyetemi és a középiskolai oktatás kisegítő személyzetének béremelését írta volna elő.

Rendőrök és katonák költségkeretének megemelése – 1 milliárd lej

A június 30-án elfogadott kormányrendelet a felszerelésre és élelmiszeradagokra juttat nagyobb összegeket.

Háborús veteránok és az etnikai, illetve politikai üldözöttek juttatásainak megemelése – 0,6 milliárd lej

A parlament által márciusban elfogadott törvény megduplázza a fenti kategóriába tartozók juttatásait, minden év meghurcolásért havi 400 lejes kártérítést állapítva meg.

A szociális ellátórendszer alkalmazottainak 25 százalékos emelése – 556 millió lej

A kormányrendelettel elfogadott emelés a fogyatékkal élők összesen 240,6 millió lejre rugó juttatásait is tartalmazza.

Különnyugdíj a helyi választottaknak – 469 millió lej

A december 21-én elfogadott javaslat ellen a kormány már másnap óvást emelt az Alkotmánybíróságon. A kormány szerint a törvény az alkotmány több cikkelyét is sérti, például visszamenő hatállyal biztosít külön juttatást az érintetteknek, privilégiumokat teremt, ugyanakkor a költségvetést is jelentősen megterheli. A kifogások között az is szerepel, hogy a törvényhozás úgy szavazta meg a jogszabályt, hogy nem határozták meg, honnan fedezik az ezzel járó költségeket.

Különnyugdíj a törvényszéki írnokoknak, tengerészeknek, diplomatáknak és parlamenti hivatalnokoknak – 300 millió lej

Az említett kategóriákba tartozóknak különleges nyugdíjat szavaztak meg, amelynek összege eléri a nyugdíjba vonulás előtti 12 hónap átlagkeresetének 80 százalékát. A törvényt áprilisban fogadta el a parlament, a honatyák az államfőnek a tervezet újratárgyalására irányuló kérelmét is elutasították.  

Különnyugdíj a honatyáknak  - 100 millió lej

A jogszabály a parlamenti mandátumuk idejével arányos juttatásra jogosítja fel - a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után - a honatyákat, a rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék három teljes mandátum, vagyis 12 év parlamenti tevékenység felett már nem növekszik: a legnagyobb parlamenti nyugdíj-kiegészítés így mintegy 4600 lej, egy mandátum után 1500 lej lehet.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?