Pozitívra javította Románia adósosztályzati kilátását a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Románia "Baa3" szintű, vagyis a befektetési kategória alsó szélén lévő államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a román makrogazdasági egyensúlytalanságok jelentős mértékű korrekciójával indokolva a lépést.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek este Londonban bejelentett döntés fő tényezői között kiemelte, hogy az ország külkereskedelmi hiánya tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékára csökkent, jóllehet 2007-ben - a pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó évben - még meghaladta a 16 százalékot.

E folyamat révén a folyómérleghiány is jelentősen csökkent, és tavaly már csak a GDP-érték 0,5 százaléka volt a 2007-ben mért 13,5 százalék helyett - hangsúlyozta elemzésében a Moody's.

A cég számításai szerint a zsugorodó folyómérleghiány eredményeként Románia nemzetközi nettó adóspozíciója a GDP arányában 60 százalék alá csökkent az elmúlt két évben, a hazai össztermékhez mért külső adósságráta pedig - amely 2010-ben 60 százalék körüli szinten tetőzött - tavaly már csak 50 százalék környékén járt.

Mindezt erőteljes gazdasági növekedés kíséri. A Moody's előrejelzése szerint a romániai gazdaság növekedési üteme reálértéken 4,1 százalék lesz 2016-ban az idei évre várt 3,5 százalék után. A hitelminősítő szerint a várható növekedési gyorsulás fő hajtóereje a magánszektorbeli fogyasztás és a beruházások robusztus bővülése, valamint a közszféra fogyasztási kiadásainak növekedése.

A költségvetési kiigazítást is értékelték

A romániai osztályzati kilátás javításának másik fő oka a 2009 óta végrehajtott jelentős költségvetési kiigazítás. Románia megmutatta, hogy nehéz gazdasági környezetben is képes és hajlandó a közfinanszírozás konszolidációjára, és ennek eredményeként az államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly már csak 1,4 százalék volt a 2009-ben mért 9 százalék körüli deficit helyett - áll a Moody's londoni elemzésében.

A cég hangsúlyozza, hogy az államháztartási konszolidáció üteme és mértéke meghaladta sok más EU-tagállamét, például Spanyolországét és Portugáliáét.

A hitelminősítő szerint bár a költségvetési politika várhatóan expanzívabbá válik az osztályzati kilátás szokásos érvényességi időtávlatában, a romániai államadósság-ráta azonban a robusztus gazdasági növekedés miatt korlátozott marad, és nem valószínű, hogy az évtized végére meghaladná a GDP-érték 45 százalékát.

A Moody's szerint ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy a romániai gazdaság középtávú növekedési kilátásai jobbak sok más EU-országénál, beleértve Bulgáriát, Spanyolországot, Portugáliát és Magyarországot.

Kapcsolódók

Kimaradt?