Csődbemenésben menő országnak számít Románia

A vállalkozókedv tekintetében nem jeleskedik Románia, a csődök számát tekintve ellenben toronymagasan vezet a térségben.

Az egykori kommunista blokknak az Európai Unióhoz tartozó vagy a csatlakozáshoz közel álló országai közül messze Romániában a legmagasabb a fizetésképtelen vállalkozások száma. A világ vezető hitelbiztosítójaként számon tartott Coface adatai szerint az elmúlt öt évben idehaza több mint 120 ezer cég vált fizetésképtelenné.

A legkritikusabb év 2013 volt, amikor 27.924, Romániában bejegyzett gazdasági társulás kért csődvédelmet. Tavaly már csak alig valamivel több mint 20 ezer vállalat került csődközeli helyzetbe, nem tudván fizetni a hitelezőknek és a beszállítóknak, ám ez még mindig hatalmas szám, a bejegyzett cégeknek szinte 5 százaléka.

Idén folytatódott a pozitív trend, január 1. és június 30. között 5.524 cég ellen folyt csődeljárás, ami 57 százalékos csökkenést jelent 2014 azonos időszakához képest. Az adósságállomány ennél jóval kisebb mértékben, mindössze 3 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a június 30-ig fizetésképtelenné vált vállalatok 12,5 milliárd lejjel tartoznak a hitelezőiknek. A fizetésképtelenség által leginkább sújtott ágazatok a kis- és nagykereskedelem, az idén fizetésképtelenné vált vállalkozások több mint egyharmadának, szám szerint 2.010-nek, ez a tevékenységi területe.

Vállalkozókedvből elégtelen. A Coface adataiból az is kiderül, hogy Romániában az emberek nem szívesen adják vállalkozásra a fejüket. Az országban 443 ezer cég működik, ami igen kevés, figyelembe véve, hogy a feleakkora lélekszámú Magyarországon 595 ezer a bejegyzett vállalkozások száma. A vállalkozókedv tekintetében a régió bajnokai a csehek. Csehország lakossága kb. 10 millió, az aktív vállalkozásoké pedig 1,47 millió. A régióban ennél több vállalkozás, 1,79 millió, csak a 38 millió lakosú Lengyelországban van. 

Nagy a csődeljárások aránya is

Idehaza rendkívül magas a csődeljárások aránya is, tavaly 1.000 aktív vállalkozásra 45,4 csődeljárás jutott, ami a régiós átlagnak több mint négyszerese. A második helyen Szerbia áll, ahol 41,3 csődeljárás esett 2014-ben 1.000 vállalkozásra, a harmadik pedig Magyarország, ahol a mutató értéke 29,3. A térségben Lengyelország és Szlovákia rendelkezik a legjobb mutatókkal, a csődeljárások száma mindössze 0,5, illetve 0,8 1.000 vállalkozásra vetítve.

Bár ez a gazdasági mutató bizonyos mértékben jellemzi egy adott állam üzleti kultúráját, nem teljes mértékben mérvadó, a törvénykezés ugyanis országonként változik, figyelmeztet Octavian Barbu csődvédelmi szakember. „Lengyelországban a fizetésképtelenné vált cégeket felszámolják, csődeljárás kezdeményezése nélkül” – magyarázta. Ennek az oka az, hogy Lengyelországban a törvénykezés az adóst védelmezi, míg idehaza egyenlő mértékben tartja szem előtt az adós és a hitelező érdekeit.

(A címoldalas illusztráció forrása: magazinsalajean.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?