Még idén járhatóvá tennék a nagyváradi gyorsforgalmi utat

Év végére járható lesz a Constatin Prezan hídtól a Făcliei, a Piatra Craiului, az Adevărului, a Gheorghe Doja, a Louis Pasteur az Ecaterina Teodoroiu és az Izvorului utcákon át egészen a Teodor Neş hídig haladó út, ígérte pénteken reggel Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester.

Az önkormányzat képviselői a Piatra Craiului és Adevărului utcáknál lévő felüljárónál beszélt a munkálatokról. Ez szinte teljesen, 95 százalékban elkészült, a másik, a Gheorghe Doja és Louis Pasteur utcai felüljáró borításának is elkészült már a 70 százaléka. A két felüljáróhoz összesen 54 gerendát használtak fel.

A 3,57 kilométer hosszú, 12,5 millió euró értékű (ebből a vissza nem térítendő támogatás értéke 5,5 millió euró) út megvalósításához a 2007–2013 HU-RO pályázaton nyertek támogatást.

A munkálatokat tavaly októberben kezdték el, a határidő 2015. október 30-a volt, de a váradi önkormányzat már kérte, december 15-éig hosszabbítsák meg a kivitelezési határidőt, hogy elkészüljenek és benyújthassák a kifizetésekhez szükséges dokumentációt is – mondta az alpolgármester.

Jelenleg egyébként az út 75 százalékával készültek el, több helyen is dolgoznak párhuzamosan, például a felüljárókon (a támfalakat polimerszalagokkal kötik össze, és az űrt feltöltik földdel) és a Teodor Neş híd melletti körforgalomnál. A Román Vasúttársaság területén lévő 660 méteres szakaszon még nem sikerült még nekifogniuk a munkának hétfőre várják szállítási minisztérium jóváhagyását, de ez még önmagában nem okoz késést, pontosította az alpolgármester.

Kimaradt?