Elkezdték a váradi Szent László-híd felújítását

Elkezdték hétfőn a nagyváradi Szent László-híd felújítását, a tervek szerint a kivitelező cseh S.C Firesta-Fiser Rekonstrukce Stavby A.S-nek hat hónapja van a híd felújítására. A cseh vállalkozás egyébként 5,1 millió lejes ajánlattal nyerte meg a kivitelezésre kiírt licitet.

Kedden elkezdték bontani az útszegélyt, ezt követően felmarják az aszfaltot, majd helyreállítják a korlátokat és a tartószerkezetet is.

Az 1954-ben épített hídon eddig egyszer sem végeztek nagyjavítást, noha annak állapota – az Aquacons Kft-től kért szakvélemény alapján – már ne volt megfelelő. Az úton és a járdákon repedések húzódnak, a lefolyók eldugultak, a híd tartóelemei is károsodtak az elmúlt évtizedekben. 

A hídfelújítását a váradi főtér felújításával párhuzamosan végzik. A lehetőségek szerint az egyik járdát nyitva hagyják a gyalogosforgalomnak, de arra kérik a gyalogosokat, lehetőség kevesek használják a hidat, hogy megelőzzék az esetleges balesetet - mondta Leontin Pătcaş, a nagyváradi polgármesteri hivatal közutakért felelősé részlegének irodavezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?