Gőzerővel zajlanak a felújítási munkálatok Sepsiszentgyörgyön

A nehezén túl vagyunk, mostantól már jobb lesz - nyilatkozta sajtótájékoztatóján Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere a városban zajló nagyszabású útjavításokra, térfelújításra és forgalmi rend átszervezésre utalva.

Mint arról beszámoltunk, a víz- és csatornarendszer korszerűsítése, illetve az integrált városfejlesztési munkálatok miatt az elmúlt időszakban rengeteg sepsiszentgyörgyi utcát túrtak fel, ami megnehezíti a városlakók, illetve autósok életét.

Ezeket a munkálatokat év végéig kell befejezni, a pályázatokat addig le kell zárni, ezért főként a városközpontban egyszerre több utcában, illetve a Szabadság téren is dolgoznak – hangzott el a tájékoztatón.

Antal Árpád elmondta, annak örül, hogy sikerült úgy megszervezni a munkálatokat, hogy nem kellett lezárni a színház és Székely Mikó Kollégium előtti korzót az autós forgalom elől, amíg a főtér körüli utcákat javítják, szeptember elején pedig átadják a forgalomnak a felújított Kórház és Kossuth Lajos utcákat, illetve aszfaltoznak a Gábor Áron utcában is.

A polgármester elmondta, a következőkben az Erzsébet park kiterjesztésén kezdenek el dolgozni, illetve egy drén-rendszert fektetnek le, amely a városmagból összegyűjti a talajvizet. A munkálatok ideje alatt biztosítanak egy sávot az autósoknak és gyalogosoknak.

Antal Árpád tájékoztatott, hogy várhatóan október elejétől lép érvénybe az új forgalmi rend a városközpontban, hiszen a színház és Székely Mikó Kollégium előtti korzó gyalogos övezetté alakul. Egy szakcég elkészítette az új forgalmi rend tanulmányát, az alapján beszerzik a rendőrségi engedélyeket, és azt követően hozzák a lakosság tudomására, miként változik az autós forgalom a városközpontban.

Hozzátette, egyeztettek a közszállítási vállalattal is, amelynek módosítania kell egyes járatai útvonalát, illetve a taxisokkal, amelyek számára az eddigi városközponti két megálló helyett öt megállót alakítanak ki. Hozzátette, ezentúl odafigyelnek arra, hogy csak a számukra elkülönített helyeken álljanak a taxisok.

A polgármester elmondta, a városközponti intézményeknek kötelességük lesz alkalmazottaik számára parkolóhelyet biztosítani udvaraikon, vagy ahol ez nem lehetséges, kedvezményes parkolási bérletet kell vásárolniuk munkatársaiknak. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ugyanakkor tervezi, hogy a fizetéses parkolást kiterjeszti az összes belvárosi utcára, a jelenleg zajló munkálatok miatt ennek bevezetését októberre halasztották. 

Kapcsolódók

Kimaradt?