Közel 160 ezer forint lett a nettó átlagbér Magyarországon

Az év első felében 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A jelenlegi bruttó átlagkereset 243 200 forint (a jelenlegi árfolyamon átszámolva 3474 lej). A legtöbbet a pénzügyi, biztosítási ágban kerestek, méghozzá 501 000 forintot, a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legkevesebbet, 145 900 forintot.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 159 300 forint (2275 lej) volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 100 forintra becsülhető.

Immár két és fél éve folyamatosan nőnek a bruttó és a reálkeresetek Magyarországon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az M1-en. Elmondása szerint a növekedésnek több összetevője van, ami főként a konjunktúrának köszönhető, de több kormányzati intézkedés is mostanra érett be ezen a területen. Mindennek jótékony hatása van a keresetek és a foglalkoztatás alakulására.

Kapcsolódók

Kimaradt?