Autógyártás: Felvidék már megelőzi Japánt, Németországot és az USA-t

A Felvidék a lakosság számához arányított gépkocsigyártás volumene alapján világelső, míg Magyarország megelőzi Romániát.

Eldőlt, hogy a Nyitra mellett fogja felépíteni új gyárát a Jaguar Land Rover. A zöldmezős beruházásért Szlovákia mellett versenyben volt Lengyelország, Csehország és Magyarország is.

Elemzők szerint a Jaguar Land Rover tulajdonosa, a Tata Motors azért döntött a felvidéki város mellett, mert egyrészt az autóipari beszállítói hálózat nagyon fejlett Szlovákiában, különösen annak nyugati felében, másrészt az ország az euróövezet tagja, ami kizárja a valutaárfolyam ingadozások okozta hátrányokat.

Ezen új beruházásnak köszönhetően Szlovákia tovább erősíti pozícióját, mint a világ vezető személygépkocsi-gyártója, a lakosságszámra vetített termelés alapján. A tavaly legyártott darabszám alapján Szlovákia a világ 15-ik legnagyobb autógyártója, ami bámulatos teljesítmény egy 5,4 milliós ország részéről.

A Felvidéken a Volkswagennek, a Peugeot Citroennek és a KIA-nak vannak üzemei, amelyeknek szerelőszalagjairól 2014-ben 971 ezer jármű gördült le. Ez azt jelenti, hogy ezer szlovákiai lakosra 183 autó jutott. A régió első számú autógyártója továbbra is Csehország, melynek tavalyi termelése 1,25 millió egységet tett ki, vagyis 118 gépkocsit ezer lakosonként. A térségben Lengyelország áll a harmadik helyen, 593 ezer autóval, megelőzve Magyarországot (437 ezer) és Romániát (391) ezer.

Idehaza tavaly 9 ezerrel kevesebb személyszállító gépjárművet szereltek össze, mint egy évvel korábban. Annak ellenére, hogy nálunk az órabér lényegesen kisebb, mint például Szlovákiában vagy Lengyelországban - 4,7 euró, szemben 10,1, illetve 8,4 euróval – szakértők szerint egyelőre nem sok esélyünk van arra, hogy újabb autógyártókat csalogassunk az országba. Ennek oka a közúti infrastruktúra elmaradott volta, ami kiemelt fontosságú szempont, mivel a termelés zöme kivitelre megy.  

A világ legnagyobb autógyártója Kína, a tavalyi termelés több mint 19 millió jármű volt. Kína egymaga több autót gyárt, mint a toplistán utána következő Japán (8,2 millió), Németország (5,6 millió) és USA (4,25 millió) együttvéve. A lakossághoz arányított termelés tekintetében ugyanakkor ezen országok meg sem közelítik Szlovákiát. Hiába a több mint 8 millió legyártott gépkocsi, mivel a Felkelő Nap Országának 128 millió lakosa van, 1.000 japánra csak 65 autó jutott tavaly. Romániában 2014-ben 20, Magyarországon pedig 44 legyártott auto jutott 1.000 lakosra.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?