Csíkszereda alpolgármestere furcsának találja az Igazi Csíki Sör vádjait

A Csíki Sör Manufaktúra pénteken közzétett egy közleményt közösségi oldalán, melyben kifogásolta, hogy nem lehet jelen, és nem végezhet kereskedelmi tevékenységet a Csíkszeredai Városnapok központi helyszínén. Az Igazi Csíki Sör menedzsmentje a városvezetést tette felelőssé a kialakult helyzetért. 

Antal Attila alpolgármester hétfőn úgy nyilatkozott az Erdély FM-nek, az Igazi Csíki Sör képviselői megkeresték a városházát, és kijelölték azokat a helyeket a városban, ahol kereskedelmi tevékenységet folytatnának, a városháza ezt követően kibocsátotta a kereskedelmi engedélyt, valamint a szerződést is kidolgozta, de a csíkszentsimoni sörgyár képviselői ezt nem véglegesítették:

„Füleki kollégám személy szerint megbeszélte több szóbeli egyezség és írásbeli ajánlat alapján, hogy ez legyen. Látszólag megértették, hogy a Szabadság téren egy más együttműködési szerződést kötöttünk, és velük előkészítettünk egy együttműködési szerződést, hogy akkor ők a Pityókafesztiválon, a Domo előtt Igazi Csíki Sört árusítanak”. 

Az Igazi Csíki Sör gyártója pénteki közleményében azt is kifogásolta, hogy a városnapok fő támogatója a rivális, a Ciuc sört forgalmazó Heineken, illetve hogy a főtámogató a szerződésben kikötötte, hogy más sört nem lehet forgalmazni a városnapok központi helyszínén. Erre reagálva Antal Attila alpolgármester hétfőn elmondta, a Heineken vállalat főtámogatóként 35 ezer lejjel járult hozzá a városnapok megszervezéséhez, a hozzájárulás nélkül szűkebb lett volna az ünnepség programkínálata.

Kapcsolódók

Kimaradt?