Így néz ki az új 20 eurós bankjegy (GALÉRIA)

Frankfurtban az Európai Központi Bank székhelyén kedden délután mutatták be az új húszeurós papírpénzt. A bankjegy lecserélésében kulcsszerepet játszik a hamisítás lehetőségének lecsökkentése.

Január elsejével - miután Litvániában is bevezették az eurót, mint hivatalos fizetési eszközt - a valutaegységet alkotó övezet tagjainak létszáma 19-re emelkedett. Az euró immár 15 éve van forgalomban, ezért nem meglepő, hogy az Európai Központi Bank két évvel ezelőtt megkezdte a papírpénzek lecserélését. Elsőként - 2013-ban - új öteurós bankjegy látott napvilágot, egy évvel később a tízes helyettesítését kezdték meg, kedden pedig az új húszeurós bankót mutatta be a Központi Bank élén álló Mario Draghi. 

Ennek színezése erősebb, a sarkában tervezett Európa görög mitológiából vett jelképét pedig úgy tervezték, hogy még jobban megnehezítsék a hamisítók munkáját. Köztudott ugyanis, hogy a legtöbbet hamisított ötvenes után eddig a húszeurós iránt nyilvánult meg a bűnszövetkezetek érdeklődése. Jól értesült források szerint leggyakrabban Bulgáriában létesült zugnyomdákból kerültek ki a hamis eurók. 

Mint Draghi elmondta, az új húszast olyan ismertetőjegyekkel látták el, amelyek utánnyomása aligha lehetséges. Forgalomba bocsátása azonban még hetekbe telik, mert így akarnak lehetőséget biztosítani a bankok számára, hogy átalakítsák pénzkiadó automatáikat, ugyanis a régi húszas ugyanúgy használatban marad, mint a kedden bemutatott utódja. 

Mario Draghi utalt arra is, hogy hamarosan megkezdik az ötveneurós bankjegy lecserélését is.

Kapcsolódók

Kimaradt?