Nem tudtak dönteni, újratárgyalják Görögország és az eurózóna ügyét

Nem született megállapodás Görögország és az euróövezet többi tagállamának pénzügyminisztere között Athén és a zóna további együttműködésének nyitott kérdéseiről, közölte Jeroen Dijsselbloem, a miniszteri csoport ülésein elnöklő holland pénzügyminiszter a brüsszeli találkozót követően, csütörtök hajnalban. A tárgyalást folytatják jövő hétfőn, az eurócsoport rendes, előre tervezett tanácskozásán.

Uniós források szerint a szerdai tanácskozáson elkészítettek egy közös közleményt arról, milyen úton próbálnak továbbhaladni annak érdekében, hogy rendezzék az új görög kormány korábbi programot elutasító politikája miatt keletkezett nehézségeket, de ezt végül Athén nem fogadta el. Még arról sem sikerült megegyezni, milyen további konzultációk előzzék meg a hétfői ülést.

Dijsselbloem már a megbeszélés előtt leszögezte: a találkozó célja az, hogy a görög pénzügyminiszter formálisan bemutathassa elképzeléseit, és elkezdődhessen az egyeztetés a hogyan továbbról. Formálisan továbbra is létezik az Athén megsegítésére kidolgozott program, és bízik abban, hogy az új görög kormány folytatni fogja a reformokat.

Az új kabinet, amelynek feje a választásokon győztes baloldali Sziriza elnöke, Alekszisz Ciprasz, a kampányban és azt követően is azt hangoztatta, hogy nem engedi Görögországot "visszatérni a gazdasági megszorítások és a nemzetközi pénzügyi mentőprogramok korszakába". Az egyik fő vitapont az Athént segítő, 240 milliárd eurós pénzügyi program folytatása, miután annak eredetileg rögzített futamideje hamarosan lejár. Ciprasz korábban közölte, hogy nem kívánják meghosszabbítani a programot, viszont a kormány saját reformtervet készít. Az uniós partnerek szerint az új görög kormánynak tartania kell magát azokhoz a megállapodásokhoz, amelyeket elődei kötöttek.

Kapcsolódók

Kimaradt?