Távoznia kell Görögországnak az eurózónából?

Görögországnak várhatóan távoznia kell az euróövezetből, mert további tagsága sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja, mondta vasárnap Alan Greenspan az MTI szerint.

Az amerikai Federal Reserve volt elnöke a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának műsorában beszélt, ahol azt mondta: az euróövezeti válságot nem látja megoldhatónak úgy, hogy Görögország a valutaunió tagja marad. Greenspan szerint csak idő kérdése, hogy mindenki felismerje: a válás a legjobb stratégia. Ha Görögország nem kap további kölcsönöket, az csődhöz és Görögország euróövezeti távozásához vezet. Nem tudja elképzelni, hogy az eddigi csalódások után ki lenne hajlandó újabb hiteleket adni Görögországnak.

Az utóbbi időben egyre többen gondolják, hogy Görögország távozni fog az euróövezetből, az Eurasia Group globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni szakértői legutóbbi helyzetértékelésükben közölték: az eddigi előrejelzésükben szereplő 5 százalék helyett már 15 százalék esélyt adnak ennek a forgatókönyvnek.

George Osborne brit pénzügyminiszter egy másik BBC-műsorban kijelentette, a brit kormány terveket készít arra az esetre, ha Görögországnak távoznia kellene az euróövezetből. Szerinte közös, nemzetközi fellépéssel kellene feloldani a Görögországgal kapcsolatos jelenlegi patthelyzetet.

Kimaradt?