Költségvetés: 33 javaslatot nyújtott be az RMDSZ

Harminchárom törvénymódosító indítványt nyújtott be az RMDSZ a költségvetés tervezetéhez, amelyet vasárnap véglegesít a parlament. 

Erdei Dolóczki István, a képviselőhőház költségvetési bizottságának tagja a maszol.ro-nak elmondta, az egyik legfontosabb javaslatuk, hogy fejeljék meg valamennyivel az észak-erdélyi autópálya munkálatait. Emellett megnövelnék azt a költségvetési tételt a tanügyminisztériumnnál, amely lehetővé tenné a magyar nyelvű tanügyi káderek számára egy továbbképző központ létesítését. Ezen kívül számos olyan indítványt benyújtottak, amelyek az adott képviselőhöz tartozó megye fejlesztését szolgálná.

Erdei kifejtette, a költségvetés tervezetét november 15-ig kellett volna elfogadnia a parlamentnek, de most már csúszásban vannak. "Lényegében nincs idő arra, hogy átírjuk a tervezetet. Ha egy tételhez hozzányúlunk, akkor az adott összeget valahonnan el kell venni, és kell egy-két hét, hogy átnézzék, miről lehet lemondani" – magyarázta a képviselő. Érthető, de nem elfogadható, sőt felháborító, hogy a szakbizottságon két nap alatt préselik át a büdzsét, tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ részéről miért nyújtottak be a Román Információs Szolgálat (SRI) és a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) költségvetését kurtító módosításokat, Erdei kifejtette: voltak kollégák, akik úgy érezték, ezek azok az intézmények, amelyeknek el lehetne venni a költségvetéséből – van, aki máshonnan helyezett volna át pénzt.

Kapcsolódók

Kimaradt?