A Coca-Cola a legkelendőbb világbrand

A legkelendőbb termékmárkák listáját állította össze a Business Insider internetes hírportál. Az 50 tételt tartalmazó rangsor első helyén a Coca-Cola áll. A portál adatai szerint egy év alatt az emberiségnek mintegy kétharmada, 5,2 milliárd ember vásárol legalább egy alkalommal az amerikai üdítő italból. Egy átlagos Coca-Cola fogyasztó évente 14,7 alkalommal vásárol kedvenc italából.

Lóhosszal elmaradva a Coca-Colától, a fő versenytárs Pepsi a negyedik helyen áll, 1,79 milliárd fogyasztóval, akik ráadásul évente csupán 7,9 alkalommal vásárolnak. A PepsiCo részvényesei azzal vigasztalódhatnak, hogy a vállalat első számú brandje az előző évhez képest 2 százalékos növekedést könyvelhet el a fogyasztók számát tekintve, míg a Coca-Cola stagnál.

A dobogó második és harmadik helyén a Colgate és a Nescafe áll, 3,33, illetve 2,27 milliárd vásárlóval. Előbbit tavaly 5 százalékkal többen vásárolták mint egy évvel korábban, ezzel szemben a svájci instant kávé fogyasztóinak száma 2 százalékkal csökkent. Az első tízbe a Lifebuoy, a Maggi, a Pantene, a Knorr, a Lay’s és a Dove kerültek még be. A lista első tíz pozícióját elfoglaló márkákkal forgalmazott termékek közül egyedül a Lifebuoy szappant nem található meg a hazai boltok polcain. A kimutatás szerint a globális szinten legkelendőbb márkák között van a Palmolive (12. pozíció, 1,06 milliárd fogyasztó), az Oreo (17., 916 millió), a Sprite (20., 858 millió), a Head&Shoulders (24., 786 millió), az Activia (30., 591 millió), a Rexona (31., 591 millió), az Ariel (40., 461 millió) és a Nivea is (45., 441 millió).  

 A rangsor pozícióinak szinte a felét, 24-t az 50-ből, két multi, az Unilever és a Procter&Gamble brandjei foglalják el, előbbi 16, utóbbi pedig 8 márkanévvel van jelen. A Coca-Cola és a Pepsico egyaránt 4 márkával, a Nestle hárommal, a Colgate-Palmolive és a főleg édességek gyártására szakosodott Mondelez pedig két-két márkával képviseltetik magukat. A román piacon jelen levő óriásvállalatok közül a Johnson&Johnson, a Beiersdorf, a L’oreal, a Reckitt Benckiser, a H.J.Heinz Company, a Danone és a Kimberly-Clark került még fel a listára. A Business Insider adatai szerint még a 13-ik helyen álló Tide mosószert is több mint 1 milliárd ember vásárolja éves szinten. Az 50-ik helyre rangsorolt Kleenex termékcsaládot tavaly 289 millió fogyasztóval dicsekedhetett.

A legnagyobb mértékben a 10-ik helyen álló Dove kozmetikumok népszerűsége nőtt, 18 százalékkal az előző évhez képest, 1,11 milliárd fogyasztóra. Az Unilever vezetői ennek ellenére nem lehetnek felhőtlenül boldogok, mivel az ugyancsak a cég portofóliójában szereplő Omo mosószerek vásárlóinak száma 18 százalékkal csökkent, 445 millió főre. A listán szereplő márkák közül a leggyakrabban az Ajinomotót vásárolják, évente átlagosan 15,3 alkalommal. Az Ajinomotó élelmiszer- és vegyipari termékeket az azonos nevű japán konszern gyártja és forgalmazza. 

 

Kimaradt?