Újrakezdik a Zöld Ház programban a kifizetéseket

„Amint azt mandátumom kezdetén már jeleztem, fő céljaim közé tartozik a Zöld Ház program újraindítása” – fogalmazott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter május 20-án Bukarestben, majd hozzátette: „bizonyára emlékeznek, hogy 2008 végén indítottam ezt a programot, amely egyik személyes kedvencem is, és amelyet egyaránt jól fogadtak a hatóságok, a civil szféra és a közvélemény. Sajnos 2012-ben leállították, de a 2011-ben meghirdetett kiírásra beérkezett pályázatok között is vannak még elbírálatlan dossziék, illetve egy időre sajnos az elbírált pályázatok kifizetése is leállt.”

Korodi elmondta, a 2011. június 1 – július 15 időszakban 29.938 pályázat érkezett a Környezetvédelmi Alaphoz. Ezek közül 14162 dossziét már elbíráltak, 9776-ot pedig most fognak elbírálni a beérkezés sorrendjében. A nyertes, illetve a visszautasított pályázatok listáját a korábbi évekhez hasonlóan az Alap honlapján teszik közzé. Az eddig elbíráltak közül 11509 pályázat nyert, 2653-at pedig visszautasítottak. A 2011-ben beérkezett nyertes pályázatok közül 5674-re már megkötötték a támogatási szerződést, és folyamatban vannak a kifizetések. Eddig 5347 pályázatot fizettek ki 32,2 millió lej értékben. A többi 5835 nyertes finanszírozási szerződésének aláírására jövő héttől kezdődően kerül sor. Idén megközelítőleg 13000 személy kapja meg a Zöld Ház program keretében elnyert finanszírozást. 

A környezetvédelmi miniszter kitért néhány technikai részletre is. Beszélt arról, hogy a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó szerződés az aláírás napjától a projekt végéig érvényes, időtartama viszont nem haladhatja meg az aláírástól számított 12 hónapot. Elmondta, tudatában vannak annak, hogy mivel a program sajnos elég hosszú ideig stagnált, számolni kell bizonyos eltérésekkel. Sok pályázat esetében az eredeti terv már nem felel meg a piacon található technológiai megoldásoknak, vagy éppen a pályázó szükségleteinek. Ezért a szaktárca és a Környezetvédelmi Alap biztosítja az eredeti projekt módosításának lehetőségét azzal a céllal, hogy minden felszerelt berendezés maximálisan hatékony legyen.

„Mindannyian tudjuk, hogy a Zöld Ház programnak nem csak környezetvédelmi hozadéka van, illetve nem csak a hőenergia fogyasztást csökkenti, hanem az egyes személyek költségeit is, hiszen lényegesen kisebb lesz a fűtésszámlájuk. 2008-ban ez fűtés esetében 30%-os megtakarítást jelentett, meleg víz esetében pedig 60%-osat. Tekintettel a mai technológiai megoldások hatékonyságára, a megtakarított összeg ma már jelentősen nagyobb lehet” – magyarázta Korodi.

A Zöld Ház programmal kapcsolatosan a miniszter a továbbiakban kifejtette, hogy szeretné, ha mielőbb újra pályázatot írhatnának ki, de erről konkrétan akkor tudnak dönteni, ha az eddig leadott pályázatok elbírálása és kifizetése megtörtént. „Ha idén nem sikerül, akkor jövőre, de a Zöld Ház programot mindenképp folyatjuk” – szögezte le.

Korodi beszélt a Környezetvédelmi Alapnál futó egyéb programokról is, így a víz- és csatornahálózatok építését finanszírozó programról. Ennek keretében 177 beruházást finanszíroznak 1 milliárd lej értékben. A Környezetvédelmi Alap ebből 305 millió lejt áll. A finanszírozásban önkormányzatok részesülhetnek – mondta. Kiemelte, ez a program azért is fontos, mert nem csak az életszínvonalat növeli, hanem munkahelyeket is teremt, egy részük a zöld munkahelyek számát is növeli. 

Kapcsolódók

Kimaradt?