Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Nem változtatott a 3,5 százalékos  alapkamaton a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa kedden, és a testület a bankok kötelező lej és valuta tartalékrátáját is változatlanul hagyta - derült ki a román jegybank közléséből.

A döntés megfelel az elemzők várakozásainak, akik arra számítanak, hogy a BNR az idén egész évben megőrzi a 3,5 százalékos irányadó kamatszintet. A BNR legutóbb februárban csökkentette 25 bázisponttal az alapkamatot 3,5 százalékra, tavaly július óta az volt a hatodik csökkentés.

A lej esetében 12 százalék, a valuta esetében 18 százalék a tartalékráta, ami legutóbb az év elején csökkent. Elemzők arra számítanak, hogy a központi bank legközelebbi, július 1-jei igazgatótanácsi ülésén mérsékli a bankok kötelező tartalékrátáját. A BNR az idén 3,5 százalékos inflációra számít, miután tavaly 1,55 százalék volt az éves fogyasztói áremelkedés.

Kapcsolódók

Kimaradt?