Az ukrán turisták nem utaznak a Krím-félszigetre

A Krím félsziget nyugati részén fekvő Jevpatorijából „eltűntek” az ukrajnai turisták, csak orosz vendégek vannak – írja az MTI a helyi Krím24 hírtelevízió csütörtök esti adására hivatkozva. A kedvelt üdülőhely egyik szállodájában, az Ukrajina Palaszban elmondták, hogy az ukrán vendégek „a félszigeten levő politikai helyzet miatt” lemondták korábbi foglalásaikat.

Nemcsak hogy csökkent az Ukrajnából érkező turisták száma, hanem teljesen eltűntek, a foglalásokat visszamondták – nyilatkozott a szálloda képviselője. Azt is elmondta, hogy elsősorban oroszországi vendégeik vannak, és a nyári szezonra még nincsenek előzetes foglalások, pedig a félsziget hoteljei az idén 10-25 százalékos engedménnyel csábítják az orosz turistákat.

Az oroszok körében a Krímnél évek óta sokkal népszerűbbek a törökországi üdülőhelyek. A Krímbe utazó oroszok számának növekedését az idén azonban biztosan segíteni fogja az, hogy a belföldivé váló repülőjáratok várhatóan mintegy 40 százalékkal olcsóbbak lesznek.

Az addig Ukrajnához tartozó Krímet a múlt héten csatolta magához Oroszország a félszigeten március 16-án tartott függetlenségi népszavazás eredménye alapján, miszerint a szavazók 97 százaléka a terület Oroszországba olvadására voksolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?