IMF

Jóváhagyta az államfő az IMF-hez intézett szándéklevelet

Jóváhagyta Traian Băsescu államfő szerdán a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelet, amely a kormány vállalásait tartalmazza a nemzetközi hitelezőkkel szemben.

Ezt a Victor Ponta vezette kormány új tagjainak hivatali eskütételén jelentette be az államfő. A szándéklevél tartalmazza a tavaly szeptemberben a kormány által megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálati látogatása alkalmából megtárgyalt kötelezettségeket.

Az elnök és a miniszterelnök közötti politikai konfliktusok miatt korábban kérdésessé vált az IMF-fel kötött hitelszerződés folytatása, miután Băsescu feltételekhez kötötte a szándéklevél aláírását.

Decemberben az első felülvizsgálati látogatás után elfogadott szándéklevél azért nem kerülhetett az IMF igazgatótanácsának napirendjére, mert Băsescu nem volt hajlandó aláírni a dokumentumot. Azt kifogásolta, hogy a kormány szerinte indokolatlanul akarja növelni hét eurócenttel az üzemanyag jövedéki adóját.

Az államfő kötötte az ebet a karóhoz

A második felülvizsgálati látogatás február elején ért véget. Szakértői szinten a felek megállapodtak a hitelszerződés folytatásának feltételeiről, de ez csak akkor válik hivatalossá, ha az IMF igazgatótanácsa is elfogadja a szándéklevelet. Románia egyebek mellett a veszteséges állami vállalatok átszervezésére, az ipari létesítmények megadóztatására és a gázár liberalizációjának felgyorsítására vállalt kötelezettséget hitelezőivel szemben.

Băsescu több ízben leszögezte, csak akkor emeli aláírásával nemzetközi megállapodás szintjére a román kormány vállalásait, ha a dokumentumban nem szerepel a jövedéki adó emelése, illetve a kormány által tervezett úgynevezett adókedvezményes hitel-átütemezés az eladósodott hitelesek számára, amit Băsescu szintén élesen bírált.

A kétéves futamidejű hitelt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

Kapcsolódók

Kimaradt?