Kitiltottak egy földgáz után kutató céget Bihar megyéből

A Bihar Megyei Környezetvédelmi Hatóság felfüggesztette egy magyarországi cég tevékenységét a megye területén, mivel környezetvédelmi jóváhagyás nélkül végzett kőolaj- és földgázlelőhely-feltárásokat a térségben. A NIS szerb Petrol által alvállalkozásban foglalkoztatott magyar vállalkozást 30 és 60 ezer lej közötti pénzbírsággal is sújtják.

A magyarországi Acoustic Geophysical Services cég úgynevezett szeizmológiai méréseket végez a NIS Petrol számára a  Bihar megyei Tóti községtől a magyar határig terjedő, Triának is nevezett területen, amelyen Nagyvárad egy része, Félixfürdő és Püspök fürdő és tobábbi 15 település található. A térségből csak négy önkormányzat hagyta jóvá a szeizmológiai méréseket, Nagyvárad elutasította, a többiek pedig nem nyilatkoztak.

A környezetvédelmi hatóságnál Claudiu Pop Bihar megyei prefektus kérte az ellenőrzést, mint mondta, „a sajtóban nyilvánosságra került információk alapján”. A térség lakói ugyanis arra panaszkodtak, hogy a cég teherautói zavarják a nyugalmukat. A helyiek ugyanakkor attól is tartanak, hogy a magyarországiak palagáz-kitermelésnek készítik elő a terepet.

A környzetvédelmi hatóság intlézkedésének előzményeként múlt héten a Hivatalos Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, amellyel jóváhagyták a Bihar megyei Félixfürdőn a palagáz feltárását és kitermelését az Altalajkincseket Felügyelő Országos Ügynökség (ANRM) és az East West Petroleum nevű vállalat közötti egyezmény szerint.

Az Acoustic Geophysical Services nem áll kapcsolatban az East-West Petroleum nevű nagyvállalattal. A cég képviselői ugyanakkor tagadják, hogy palagáz után kutatnának.  Állításuk szerint a szeizmológiai méréseket földgáz- és kőolajlelőhelyek kutatása céljából végzik, és azt is vizsgálják, hol lehet a legalkalmasabb e két altalajkincs felszínre hozása.

Kapcsolódók

Kimaradt?