Ponta cáfolja az egységes adókulcs módosításának tervét

Nem emelik meg az egységes adókulcsot 2014-ben, azonban az egészségügyi hozzájárulást is csak akkor csökkentik le, ha elegendő pénz lesz az államkasszában – közölte Victor Ponta. A miniszterelnök hozzátette: több lehetőséget elemeznek a pénzügyminisztériummal annak érdekében, hogy növelhessék az államkassza bevételeit, de egyik esetben sem merült fel az egységes adókulcs megemelése.

„Az adókulcs módosítását nem tervezünk. Az Országos Pénzügyi Igazgatóság vezetésével tárgyaltam, aki szerint az idén kisebbek lesznek a bevételek. A pénzügyminisztériummal azt latolgatjuk, miként lehetne ezt növelni. Még nem találtuk meg a megfelelő megoldást, de az adókulcson nem módosítunk” – mondta Ponta.

A miniszterelnök csütörtök este azt is elmondta, hogy az idei második költségvetés kiigazítás negatív lesz. A Mediafax beszámolója szerint az év első kilenc hónapjában a tervezettnél hatmilliárd lejjel volt kisebb az államkassza bevétele. Ennek oka a bankszektor gyengébb teljesítése, valamint a mérsékeltebb adózási kedv. A júniusi első költségvetés- kiigazításkor a kormány a tervezett 2,1 százalékról 2,3-ra módosította a költségvetési hiányt, ami 14,7 milliárd lejt jelent.

Az USL társelnöke, Crin Antonescu a héten elismerte, hogy felmerült az adókulcsok megváltoztatásénak ötlete is, de azt is hozzátette, hogy a Nemzeti Liberális Párt ebbe nem egyezik bele. A jelenleg 16 százalékos egységes jövedelemadót, ami a személyi jövedelmekre és a cégek nyereségére is vonatkozik, 2005-ben vezették be Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?