A Chevron felfüggesztette a palagáz-lelőhelyek feltérképezését

Felfüggesztette a Chevron a palagáz-lelőhelyek feltérképezését a Vaslui megyei Siliștea település térségében az utóbbi napok tüntetései nyomán - jelentette be csütörtökön az amerikai olajipari cég.

A Vaslui megyei település mellett hétfőn kezdték meg a próbafúrások előkészületeit, ám a munkát a falu lakóinak tüntetése megakadályozta. A helybéliek ugyanis attól tartanak, hogy a kitermelés súlyos környezetszennyezést okoz, amely ellehetetleníti a mezőgazdaságot és az állattenyésztést.

A Pungești községhez tartozó településen napok óta tartó tüntetés során a demonstrálók elzárták a gázmező mellett lévő egyik országutat. A rendfenntartók és a demonstrálók között szerdán dulakodás alakult ki azt követően, hogy a hatóságok megpróbálták  felszabadítani az úttestet. A rendfenntartó erők fellépése nyomán öt sérült orvosi segítségre szorult.

Szerdán több száz környezetvédő Bukarestben is utcára vonult, szolidaritást vállalva a silisteai tüntetőkkel és a palagáz-kitermelés betiltását követelve a román kormánytól.

A település önkormányzata csütörtökön határozatban tiltotta meg a palagáz-kutatást és kitermelést a község területén.

Az amerikai olajipari vállalat összesen három gázmezőre kapott próbafúrási engedélyt a Vaslui megyei önkormányzattól tavaly decemberben és januárban. Vaslui megyében már februárban is voltak hasonló tüntetések, akkor Bârladban vonultak utcára az emberek, és tüntettek az amerikai vállalat beruházástervei ellen.

A  hatóságok Románia földgáztartalékát csaknem 110 milliárd köbméterre becsülik, palagáz-tartalékát 660 milliárd köbméterre.

Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa tavasszal úgy nyilatkozott: a palagáz-termelés felfuttatása csökkentheti Európa függőségét az orosz gázszállításoktól. Nézetét Victor Ponta miniszterelnök is osztja, aki szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik, ha megkezdődik a palagáz és a Fekete-tengeri földgáz kitermelése.

Kapcsolódók

Kimaradt?