banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Indul az új támogatási program: 200 ezer euró ingyenpénz befektetésre vállalkozásoknak

Az igénylőknek 15 százalék önrésszel kell rendelkezniük.

December 3-án, csütörtökön 10 órától lehet benyújtani az igényléseket a kormány harmadik, 50-200 ezer eurós befektetési támogatások kis- és középvállalkozások részére elnevezésű gazdaságélénkítő programjára. Az erdélyi pályázóknak 15 százalék önrésszel kell rendelkezniük. Ez az arány érvényes valamennyi vidéki székhelyű cég esetében. Kivételt kizárólag az Ilfov megyeiek képeznek, amelyeknek, akárcsak a fővárosiaknak, 30 százaléknyi önrészt kell biztosítaniuk.

Az igényléseket a granturi.imm.gov.ro linken keresztül lehet majd feltölteni. A pályázatok benyújtási határideje január 29., 20 óra. Az igényléshez szükséges dokumentumokat a Gazdasági, Energetikai és Vállalkozásügyi Minisztérium honlapjáról lehet letölteni.

A program keretösszege 550 millió euró, melybe a haszonélvezők önrészét is beleszámolják. Ez azt jelenti, hogy ha kizárólag vidéki és a minimális támogatást igénylő vállalkozások lennének a nyertesek között, akkor kb. 9 500 cég részesülhetne szubvencióban. A valóságban ennél biztosan lényegesen kevesebb haszonélvező lesz, néhány ezer.

A kormány korábban két gazdaságélénkítő programot indított. A Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból nevű program iránt a vártnál lényegesen kisebb volt az érdeklődés, a Támogatások forgótőkére elnevezésű ellenben nagyon népszerű volt, az igénylések jóval meghaladták a kitűzött keretösszeget.   

Kapcsolódók

Kimaradt?