Félmilliárd euróval nőhet a forgótőkére adott támogatások keretösszege

A szerda esti határidőig 22 ezer cég igényelte a maximum 150 ezer eurós támogatást.

Valószínűleg 500 millió euróval megemeli a kormány a Támogatások forgótőkére program keretösszegét, jelentette be Virgil Popescu gazdasági miniszter. Az eredeti keretösszeg 350 millió euró. A kormány a nagy érdeklődésre való tekintettel vette fontolóra, hogy a tervezettnél több szubvenciót juttasson a koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt nehéz helyzetbe jutott cégeknek.

A támogatási igényléseket október 28., 20 óráig lehetett feltölteni, s 22 226 cég élt a lehetőséggel. Az igénylők a tavalyi árbevételük 15 százalékának megfelelő, de maximum 150 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

A kormány értékelése szerint a vállalkozások részéről hatalmas volt az érdeklődés, azonban ez nem annyira egyértelmű. A támogatásra olyan cégek pályázhattak, melyek rendelkeznek a bizonylattal, ami igazolja, hogy káruk származott a hatóságok által hozott járványmegelőző intézkedésekből (Certificat de Situații de Urgență).

Ezt a dokumentumot 80 ezernél több cég váltotta ki, ami közel négyszerese a pályázók számának. A program csak meghatározott tevékenységi területtel rendelkező vállalkozásoknak szólt, a járványügyi intézkedések által megkárosított cégek egy része ki volt zárva belőle.

Az igényléseket egy héten keresztül lehetett feltölteni, azonban a pályázók 90 százaléka ezt már az első napon megtette. Virgil Popescu becslései szerint a jelenlegi keretösszegből körülbelül 5 ezer céget tudnak támogatni.

A kormány azt is fontolóra veszi, hogy módosítsa a korábban lezárult mikrohitelprogram szabályzatát, pontosabban azt a feltételt, mely minimum 5 ezer euró éves árbevételhez köti a támogatást. Ez azért merült fel, mert a tavaly bejegyzett cégek egy része nem tud megfelelni ennek a kritériumnak. Ha a módosításra sor kerül, ismét lehet majd pályázni a 2 ezer eurós támogatásra.

(Nyitókép: Virgil Popescu - Forrás: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?