Mikrohitelprogram: nem volt kapós a kis cégeknek „ingyen” felajánlott 2000 euró

Hiába volt pénz 50 ezer igénylő számára a kormányprogramban, a pályázó cégek száma a 30 ezret sem érte el.

Szerda este lezárult a Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból elnevezésű program igénylési szakasza. Az eredeti határidő október 16. volt, ám a kormány öt nappal kitolta, mivel az érdeklődés messze elmaradt az előzetes várakozásoktól. Volt látszatja a hosszabbításnak, hiszen míg október 16-ig mindössze 18 700 igénylést töltöttek fel a kormány honlapjára, szerda estére az igénylők száma 29 250-re nőtt.

Ez még mindig jóval kevesebb, mint amennyire a Gazdasági, Energetikai és Vállalkozásügyi Minisztérium illetékesei számítottak. Ha valamennyi igénylő megfelel a pályázati feltételeknek, akkor 58,5 millió eurót osztanak szét közöttük, 41,5 millió azonban felhasználatlan marad.

A program keretében a koronavírus járvány miatt veszteséget elszenvedő vállalkozások, egyéni vállalkozók, civil szervezetek és orvosi rendelők pályázhattak 2 ezer eurós vissza nem térítendő támogatásra. Az üzleti szféra képviselői a kezdeményezést alapvetően pozitívnak ítélték, ám voltak olyan vélemények is, hogy a pályázati feltételek túlzottan korlátozó jellegűek.

A pénzre kizárólag olyan vállalkozások pályázhattak, melyeknek a tavalyi árbevétele meghaladta az 5 ezer eurót, s nem volt alkalmazottjuk. A Mikrohiteelek külső, vissza nem térítendő forrásokból program keretösszege 100 millió euró, tehát 50 ezer igénylő kaphatta volna meg a maximális összegű támogatást.

Csütörtökön, október 22-én indul a Támogatások forgótőkére elnevezésű program. Ennek keretében a vendéglátóiparban, a személyszállításban, az élelmiszeriparban és a rendezvényszervezés területén működő kis- és középvállalkozások, valamint turisztikai ügynökségek, könyvkiadók és könyvesboltok pályázhatnak meg 2 ezer és 150 ezer euró közötti értékű támogatást. Az igényléseket https://granturi.imm.gov.ro/auth/login linken kell feltölteni. A feltöltési határidő október 28., 20 óra.

(A nyitókép illusztráció - Fotó: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?