Költségvetési tanács: Romániának fokozatos makrogazdasági korrekciót kell végrehajtania

Romániának a következő három-négy évben fokozatos makrogazdasági korrekciót kell végrehajtania, és figyelembe kell vennie mind a kiadások szerkezeti átalakítását, mind az államháztartás bevételeinek növelését – jelentette ki Daniel Daianu, a költségvetési tanács elnöke csütörtökön.

Daianu szerint fontos, hogy a kormány visszaszorítsa a feketegazdaságot, és növelje az államháztartás bevételeit az adóalap növelésével, az adórendszer átláthatóvá tételével és az adókerülőkkel, adócsalókkal szembeni szigorúbb fellépéssel.

Kifejtette, hogy Bukarest jelentős strukturális államháztartási deficittel kezdte a koronavírus-járvány elleni küzdelmet, hiszen a hiány már akkor meghaladta a 4 százalékot, az idén pedig várhatóan GDP-arányosan 9 százalék lesz. Ez összhangban van ugyan a többi régióban levő fejlődő országéval, de a járvány előtt felhalmozott hátrány jelentősen csökkentette a kormány mozgásterét – magyarázta.     

Daianu szerint a román gazdaság teljesítménye 5 százalék körül fog csökkenni az idén, figyelembe véve a járvány második hullámát. Úgy vélte, annak ellenére, hogy az Európai Unióban fel vannak függesztve a költségvetéssel kapcsolatos szabályok a járvány miatt, Romániának magának kell kezdeményeznie a makrogazdasági korrekciót.     

Figyelmeztetett, hogy ezt nem szabad gyorsan lebonyolítani, mert ismét recesszióba vetné a gazdaságot, ezért meglátása szerint fokozatosan, 2024-ig kell végrehajtani. Szerinte Romániának nem lesz szüksége arra, hogy hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal, amennyiben lesz egy hiteles korrekciós programja.     

A kormány várakozásai szerint az idén a gazdaság teljesítménye 4,2 százalékkal marad el a tavalyitól, az államháztartás hiánya pedig eléri várhatóan GDP-arányosan a 9,1 százalékot. A jövőre Bukarest 4,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?